Amikor első ízben vezetői pozícióba kerültem, sokáig azt gondoltam, hogy mindenki akkor jár jól, ha felveszem a magányos farkas szerepét.

Ebben más, rutinos vezetők folyamatosan megerősítettek, amikor olyanokat mondtak, hogy: a vezetői lét magánnyal jár, a vezetői magányt most már neked is meg kell szoknod, és hasonlók.

Elfogadtam, hogy ez így van. Felhúztam hát magam köré a falat, és mondtam, hogy indulhat a meló, a csapat építése, motiválása, támogatása a minél jobb teljesítmény érdekében.

Egy idő után rájöttem, hogy valami nincs rendben. A fal egyre vastagabb lett, és egyre kevésbé láttam át rajta. Egyre kevésbé láttam azt, hogy mit csinál a csapat, nekem pedig rajtuk keresztül a munkára egyre kevesebb ráhatásom volt.

Elkezdtem magamnak támaszokat keresni. Kerestem magamnak egy mentort a szervezeten belül, később kerestem magamnak egy szupervízort és coachot, akikkel rendszeresen átbeszéltem aktuális dilemmáimat.

Másrészt pedig minden munkatársamra támaszként kezdtem tekinteni. Ez egy másfajta támasz, például nem osztod meg vezetői dilemmáidat a munkatársaiddal. Személyes és szakmai fejlődésed is mentorodra, szupervízorodra, coachodra tartozik. Munkatársaidra való támaszkodás inkább jelenti, hogy bízol, hiszel abban, hogy munkájukat önállóan, jól tudják végezni. Ha nincs meg feléjük ez az alapvető bizalmad, nem fogod tudni  a társaságot jól vezetni,.

Ha bízol bennük, feladatot is tudsz delegálni, hiszen vezetőként nem az a dolgod, hogy minden melót megcsinálj. De az sem jó, ha csak utasítasz és ellenőrzöl, aztán levonulsz a színről, mintha te oda se tartoznál. Meg kell találnod az egyensúlyt a két véglet között, hogy belülről, magadat vállalva, és megmutatva legyél a csapatod katalizátora!

Mindez, mondom, egyáltalán nem azt jelenti, hogy felejtsd el vezetői szereped, és azt a funkciót, amelyet te ebben a szervezetben betöltesz. A vezetői felelősséget nem moshatod össze a csapat többi feladatával, a vezetői döntéseket magadnak kell meghoznod. De nem mindegy, hogyan: támogatás nélkül, teljesen egyedül, vagy támogatással.

És persze azt sem mondom, hogy mosd össze a munkádat a magánélettel, hogy a beosztottaid legyenek a legjobb barátaid.

Annyit mondok csak, hogy keresd meg támaszaidat, akik lehetnek:

  • családod tagjai (róluk most nem volt szó, pedig nagyon fontosak!)
  • a szervezeten belül mentor vagy belső szupervízor
  • a szervezeten kívül külső szupervízor vagy coach
  • és nem utolsó sorban munkatársaid!